ÉGI BÉKE A FÖLDÖN

Szép versek

Istennek lenni (Kiss Mónika)
Isten békéje (Kiss Mónika)
Önátadás (Kiss Mónika)
Vallomás (Kiss Mónika)

Istennek lenni

Ha akarnál, sem tudnál gyenge lenni
Ha akarnál, sem tudnál bűnt elkövetni.

Tudatlanság terhe sohasem nyomhat
Gonoszság sötétje soha nem átkozhat.

Ha akarnál, sem tudnál hibát véteni
ha akarnál, sem tudnál mást bántani.

Betegség súlya sosem éri Lelked
Szenvedés nyomora csak ismeretlen lehet.

Ha akarnál, sem tudnál gyarló ember lenni
Ó, milyen könnyű is Istennek lenni!

De látni a vétket: Hogy vérezhet szíved!
Segíteni vágyna megbéklyózott kezed.

Nem látni irgalmat, csak szívben ítéletet:
Fájdalomtól sajog mindenható léted.

Nem hallani áldást, csak hálátlan szavakat
Könyörgő kérésed fülünkön fennakad.

Hallani a szitkot, mely Téged hibáztat
Nincs oly perc a világon, hogy ne érne gyalázat.

Ha akarnál, sem tudnál az emberben nem élni
Ó, milyen nehéz is Istennek lenni!

Ha akarnánk, lelkünkben megtalálnánk Téged
ha akarnánk, életünk dicsőítné Istent.

Ha akarnánk, szándékunk elcsitulna Benned
ha akarnánk, vágyaink eltelnének Veled.

Gyenge testünk lélek-erő után kiált
Szívünk elepedve sóhajt Feléd imát.

Kicsiny hit-magjaink Beléd kapaszkodnak
Bizalom-szárnyaink lendületre kapnak.

Soha többé Nélküled már nem tudnánk létezni
Ó, milyen kiváltság is embernek lenni!

Isten békéje

A Te békéd lelkembe szüli Otthonom fényét
Ékszerként adja rám egyszerűség gyöngyét

Békédben élednek a halottnak hitt tájak
Halvány fénnyé szelídülnek fenyegető árnyak

A Te békéd teret ad tágas szárnyalásnak
Hűs liget-otthont ágyaz a megnyugvásnak

A Te békéd lemossa szép-nehéz utam porát
Lefújja egemről felhők Nap-takaróját

Békédben elringok, mint este a kisgyermek
Lelkem-testem minden vágyat s fájdalmat elfeled

Békédben elcsitul seb-tépett, zaklatott szívem
A Te békéd friss szellőjében megújul életem

Békéd tüze erőt szít fáradt szárnyaimba
Mélyből bontja s vonzza Lelked magasaiba

Békéd e földi létet mulandóvá lehelte
Tövisei örök-sebző fájdalmát így elvegye

Békéd fájának olajágán ég madara tanyáz
Ágai közt Lélek-szerelmed rejtetten sziporkáz

Békéd elégíti utánad vágyó álmom
Szent ölelésed végteleníti töredék-boldogságom.

Önátadás

Nekem is nagyon fáj, mi Téged úgy éget
Lelkem-testem fájja tenger szenvedésed
Átölellek némán szívfájdalmadban
Felemeljük egymást teljesedő sorsban.

Neked is nagyon fáj, mi engem úgy éget,
Izzó szenvedésem hűti folyama élő víznek
Lelked sebe enyhíti csendesülő kínom
Míg karomat Érted keresztre kitárom.

Lélektűz árad belé gyenge csontjaimba
Ölelésed szép vágya hatol karjaimba
Lelked selymében oldódik az anyag
Felfényesült lelkem az, mi örökre megmarad.

Lelked lángjaiban fellobban igaz szó
Föld por-hamvában ellobban a mulandó
Lelked szent kenyerétől csillapul éhségem
Rám simuló szerelmed a szépséges reményem

Tomboló vihart győz Lelked lélegzete
Tüzes köteléket old nevednek ereje
Szabaddá fényesül minden kegyelmed
Belém szövöd jövőt rejtő örök jelened.

Vallomás

Végül búzává őrlődik bennem
Isten-akarat áztatta kenyerem.
Elcsendesülten megbékél tenyerem
Gyengéd-nehéz sors-osztó Kezében.

Örömfény-szőtte szenvedésemen
Keresztül hullik menny-tiszta fehéren
Az Imádság a beteljesült éveken
S elsimul az esti élet-tengeren.

Csendesen kitárult lelkemben
Rám talál a könnyes kegyelem:
Egy hold-ezüst betlehemi éjjelen
Jézust vajúdik s szül életem.