Thomas Merton gondolataiból

"Merton nem annyira teológus, mint inkább az Isten szeretetétől lángra gyulladt próféta, aki életét szánja arra, hogy ez a tűz minél hatalmasabb erővel égjen a földön. Tudja, hogy az ember csak legbensőbb lényegében egyesülhet igazán Istennel: az értelem meggyőzése kevés - a szív megtérésére van szükség."

"A jézusi élet alapvető próbaköve: el tudjuk-e fogadni annak a közösségnek az életét, amelyben mindenki többé-kevésbé tökéletlen. Ezek a tökéletlenségek kisebbek és lényegtelenebbek, mint a világban élők hibái és bűnei. Mégis könnyebben észrevesszük őket, és jobban bántanak bennünket, mert önkéntelenül is az evangéliumi élet eszményeinek és megnövekedett felelősségének nagyítólencséjén át látunk mindent."

"Az emberek két szélsőség között álltak a középen. Egy-ketten mindent túlzásba vittek. Aggodalmaskodón követtek minden szabályt. Pusztán saját erejükkel, akaratuk megfeszítésével próbálták szentté tenni önmagukat, - mintha ez csak rajtuk állna, s még Isten sem segíthetne. Mások viszont keveset vagy semmit sem tettek saját megszentelődésükre, mintha az eredményhez semmi közük se lenne: Isten majd egy szép napon megjelenik, glóriát illeszt a fejükre, és ezzel minden el van intézve."

"Az összes nagy keresztény misztikusok azt tanítják, hogy a misztikus élet csúcsán a lélek Istennel lép házasságra. Ez az egyesülés csodálatos erőt önt a szentekbe: csöndes és fáradhatatlan energiát, hogy Istenért és a lelkekért dolgozzanak."

"Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy tulajdonképpen csak egy hivatás létezik. Tanításban vagy betegápolásban, kolostorban vagy a világban, házasságban vagy egyedül: mindnyájan a tökéletesség csúcsára kaptunk meghívást: mély belső életre; arra, hogy Jézusra figyelésünk és Őt tanulásunk, azaz szemlélődésünk gyümölcseit továbbadjuk másoknak.
Ha a belénk öntött szeretetnek ez a fönséges tüze ott ég a lelkünkben, akkor minden szónál és példánál hatalmasabb vonzáskör keletkezik, amely ellenállhatatlanul szétterjed a világon. Keresztes Szent János ezt írja: "Még ha a lélek látszólag semmit sem csinál is, tiszta szeretetének egyetlen kis csöppje is nagyobb hasznára van az egyháznak, mint minden más emberi munka együttvéve."

"Egyedül szeretnék élni, és kívül mindenen. O beata solitudo! Mert tudom, hogy csak úgy jutok el Hozzád, ha elhagyom őket. Ezért voltam olyan boldogtalan, amikor látszólag arra ítéltél, hogy bennük maradjak. Bánatomnak azonban már vége, boldogságom elkezdődött, ez az öröm a legsötétebb fájdalomban is örvendezik. Lassan megértem: Te tanítottál, vigasztaltál, és én újra elkezdtem remélni és tanulni."

"A földi élet: iskola. Olyan iskola, ahol Isten megtanít arra, hogyan lehetünk boldoggá. Boldogságunkat Isten boldogságából merítjük: az Ő korlátlan szabadságának tökéletességéből - az Ő szeretetének tökéletességéből.
Ehhez azonban meg kell gyógyítanunk Isten hasonlóságára teremtett, igazi természetünket. Meg kell tanulnunk szeretni. Ez a tanulás gyógyít meg bennünket. Hiszen lényünk legmélyén, a szabadságunkban Istenhez hasonlítunk. Szabadságunk pedig csak az önzetlen szeretetben virágozhat ki, - Istent önmagáért kell szeretnünk.
A szeretet az igazságban kezdődik. Mielőtt Isten megajándékoz Önmagával, meg kell tisztítania lelkünket a benne rejtőző hazugságoktól. A leggyökeresebben úgy szakadhatunk el önmagunktól, hogy megundorodunk a bűneink által eltorzított lényünktől, és megszeretjük Őt, amint visszatükröződik szeretetével újjáalkotott lelkünkben. Végül pedig megtaláljuk Őt önmagunkban, saját megtisztult természetünkben, amely az Ő mérhetetlen jóságának és végtelen szeretetének tükrévé lett..."

"Ha a kegyelem megszületett bennünk, szabaddá lettünk. E nélkül kénytelen-kelletlen azt tesszük, amiről tudjuk, hogy tilos, s amit nem is kívánunk igazán. De mihelyt a kegyelem bennünk él, szabadok vagyunk. Ha Jézust magunkba fogadtuk, és életünk számára az Ő Útját választottuk, nincs az a hatalom, amely rávihetne a bűnre; semmi sem kényszeríthet rá saját lelkiismeretünk ellenére. És ha akarjuk, akkor örökre szabadok maradhatunk, mert annyi erőt fogunk kapni, amennyire szükségünk van, annyiszor, ahányszor csak kérjük, és akkor, amikor kérjük, sőt általában jóval hamarább."

Budapest, 2006. augusztus

Összeállította: Kiss Mónika