A JÉZUSI SZÖVETSÉG NAGY ALAKJAI
(Bulányi György Babér utcai miséi)

Az oldal nyomtatása

LÁBAINÁL A KÖVEZŐK RUHÁI

Isten Országának építése nem sétagalopp. Hanem? Történelem, azaz história, melynek során Istvánt, megkövezik. S a megkövezés nehéz munka, mert addig kell a nehéz köveket az áldozatra dobni, amíg az kinyúlik, s nem mozdul többet. E nehéz munkához a kövezőknek neki kell vetközniök, hogy felsőruháikat aztán egy megbízható fiatal ember lábához tegyék. Saul az ifjú neve, aki egyet is értett István kivégzésével (ApCsel 8,1). Olyannyira egyetértett, hogy ő maga házról házra jár, férfiakat és nőket hurcol el a börtönbe, csakhogy ellehetetlenítse a Jézusban hívőket. Mi baja volt Saulnak és honfitársainak e jézusi csoporttal? Nem tudjuk, csak annyit tudunk, hogy fenyegetéstől és öldökléstől lihegve Jézus tanítványai ellen, elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkusba a zsinagógákhoz, hogyha talál ott olyanokat, akik Jézus útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse őket Jeruzsálembe (ApCsel 9,1-2).
Hogy kerülnek Jézus tanítványai Damaszkusba? Lukács arról tudósit minket, hogy István kivégzésével egy időben nagy üldözés indult a jeruzsálemi gyülekezet ellen, s ennek hatására a gyülekezet tagjaiból sokon szétszóródtak, s egyesek közülük eljutottak Damaszkusig is. Mért szóródtak szét Jézus tanítványai? Mert, idegesítik honfitársaikat, Sault is. Mivel? Azzal, hogy vannak, léteznek, mozognak és beszélnek. Mit beszélnek? Ezt volna jól tudni. Mert ha ezt tudnánk, mindjárt értenők, hogy ez a megkövezők felsőruháit híven őrző fiatal ember mitől liheg, mért fenyeget, mért öldököl, mért börtönöz, mért nincs jobb dolga neki, mint Jeruzsálemből 200 kilométert északra gyalogolni, s Damaszkus városában az Úr tanítványaira vadászni.
Azt hiszem, politikai oka volt Saulnak. Hát nem vallási? Ez a kettő általában szét nem választható módon egy az emberiség életében. A történelem majd minden háborúja vallásháború. Az István ellen felhozott vádaknak is van politikai felhangjuk: a szent hely és a törvény ellen beszél, s hogy ezt állítja István: Jézus majd lerombolja e helyet és megváltozatja a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott reánk. Mózes a zsidók számára annyi is, mint nekünk Árpád apánk. Mózes vezette őket az Ígéret földjére, Ábrahám atyjuk örökébe... Úgy, ahogy minket Árpád apánk, Csaba királyfi apjának, Attilának örökébe. Alighanem minden zsidó érzett valami idegenséget azon a honfitársán, aki csatlakozott Jézus tanítványaihoz. Utóvégre vallásuk-nemzetük főpapja, Kaifás végeztette ki Jézust. Ok nélkül voltak idegesek?
A zsidó két felé vágta a világot, az emberiséget. Van a goj, a pogány, a tórán kívüli, a szövetségen kívüli, s van az Isten választott népe, akinek tórát adott, s akivel szövetséget kötött. Jézus után 70 körül, a zsidó nemzet fellázadt az országát megszállva tartó rómaiak ellen, és így kerül sor Jeruzsálem ostromára. Jézus tanítványai mit csináltak az ostrom alatt? Semmit. Ostrom előtt kiköltözködtek Jeruzsálemből, s elmentek a Jordánon túli, a jó nyolcvan km-re levő Pella városába. A tanítványok nem ölnek, nem gyilkolnak, háborúban sem, hazájuk szolgálatában sem. Lehet, hogy István ezt még így nem is gondolta végig, de az ember megérzi, hogy ki a hazaáruló, hogy kitől idegen nemzetének ügye.
Jézus jó zsidó volt. Feltétlenül. Egyszer zokogott fennhangon - az evangéliumok tanúsága szerint. Barátja, Lázár sírjánál csak könnyezett. Akkor, amikor nemzetét, amikor a szent várost siratta. Amikor utolsó útján a dombtetőre érve meglátja a várost, akkor sírja el magát: Amikor meglátta a várost, hangosan elsiratta azt: Bár felismerted volna e napon te is a békességre vezető utat!... Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok! Ezért aztán elhagyatottá lesz a házatok! (Lk 19,41; Mt 23, 37-38). Másfelől pedig egész életét Izraelre szentelte Jézus: Én csak Izrael házának elveszett juhaihoz küldettem. Korábban még tanítványainak is ezt mondta: A pogányokhoz vezető útra ne térjetek le... inkább menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz. Csak feltámadása után küldte őket a föld határáig. Jézus kezdetben úgy gondolta, hogy nemzetének, Izraelnek a dolga lesz megmagyarázni az összes nemzetek számára, hogy Istennek nincs választott nemzete. Hogy Istennek kedves akármelyik gyereke. Istennek csak ökonómiai vonala van. Hát az meg mi? Rólunk gondoskodásának ütemterve. Előbb valakiket kinevel a feladatra, aztán küldi ezeket, hogy magyarázzák el a dolgot másoknak is, a többi nemzetnek is, az egész emberiségnek. Így érthető az Ábrahámmal, Mózessel kötött szövetség, amely még elsődlegesen a kinevelendő zsidókra koncentrál. Így érthető a prófétákkal kötött szövetség, akik pedig már nem egyszer nagyon jézusi ízű kijelentéseket tesznek. Pl. Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal... (Iz 11,6).
Saul Jézus fellépése előtt járt Jeruzsálemben. Akkor és ott tanult derék farizeusként a még derekabb farizeus, Gamáliel írástudó lábainál. Amikor a Keresztelő és Jézus tanított Izraelben, azokban az években Saul a szülővárosában, Tarzusban, szőtte a sátrat apja vagy másnak az üzemében, esetleg a magáéban. Ha akkor járt volna Jeruzsálemben, amikor Jézus működött, mit csinált volna? Tanítványává lett volna Jézusnak? A keresztre feszítők ruháit őrizte volna? Találgathatunk. Farizeust nem sikerült Jézusnak megnyernie. Ők voltak a legelszántabb képviselői annak, hogy a zsidó az Isten választott népe. S hogy a rómaiaknak előbb-utóbb pusztulniok kell Izrael földjéről. Az a valószínűbb, hogy legfeljebb annyira jutott volna Jézus vele, mint Nikodémussal, mint a gazda ifjúval, s ha Saul tagja a 72 tagú tanácsnak, alighanem ő is Jézus halálára szavazott volna, ő is istenkáromlónak gondolta volna őt.
De jött a damaszkusi fordulat. Saul szemében mennyei fény villan, földre esik, hangot hall: Saul, Saul, miért üldözöl engem? - Ki vagy Uram? - Én vagyok Jézus, akit üldözöl (ApCsel 9,4-5). Egy tüneményes pálya indul e pillanatban. Jézus 12 tanítványának apostoli életéről összesen sem tudunk annyit, mint az övéről. Leveleivel indul az írásgyűjtemény, amelyet majd Újszövetségnek nevezünk. Befejezi írói és apostoli és emberi pályáját, mielőtt még egyetlen evangélium elkészülne Jézus életéről. Ó rajzolja az első és képtelen hatású portrét az Atyát kiengesztelő Jézusról az 50-es és 60-as években, míg a négy kánoni evangéliumot csak 70 és 100 között írják szerzőik. A középkorban Aquinói Szent Tamás rajzol Summát a keresztény tanításról. Állandó fordulata: az Apostol mondja... Ki ez az apostol? Péter, János, Jakab? Óh nem! Hanem az, akinek 13 kisebb vagy nagyobb levelét őrzi az újszövetségi kánon. Jézus tizenkét tanítványtól pedig összesen hat rövidet találunk ugyanott. S századunkban is…a II. vatikáni zsinat többet idézi a maga okmányaiban a páli leveleket, mint az ó és újszövetségi kánon összes többi könyveit együttvéve. S ha felteszem a kérdést, hogy mit találunk a különböző keresztény felekezetek dogmatikájában, hittanában, a miénkében is, akkor bizony azt kell mondanom, hogy sokkal inkább páli ízű dolgokat, mint jézusi ízű tanításokat. Annak ellenére így van ez, hogy Pál mindig Jézusról beszél. Mégpedig azt, amit ő gondol róla.
Ez a Pál belehalt ebbe a damaszkusi fordulatba. Ennek a Pálnak valamikor a 60-as években fejét vették Rómában. Megtisztelésből. Keresztre feszítés helyett. Azért, mert civis romanus, azaz római polgár volt. Hogy kerülhetett sor rá? Honfitársai, a zsidók meg akarták ölni. 58 pünkösdjére hazalátogat Jeruzsálembe, meglátják a templomban, megragadják s így kiabáltak: Izraelita férfiak, ez az az ember, aki a nép ellen, a törvény ellen és a szenthely ellen tanít mindenütt mindenkit... (ApCsel 21,28). A vádanyag nagyjából azonos Jézus vádanyagával, és szinte szó szerint is azonos István vádanyagával. A római ezredestől ezt kívánják: Végeztesd ki! Csak római polgár volta menti meg életét.
Mi állította őt szembe honfitársaival? A honfitársak nacionalizmusa. Pál nem hitte többé, hogy a zsidó Isten választott népe. Új választott népe van Istennek. Azok alkotják, akik hisznek Jézusban, Azok, akik ebben a hitben megkeresztelkednek. Ezektől várja immár az Isten, hogy menjenek a föld határáig megkeresztelni minden nemzetet? Hát persze! Páltól is ezt várja. Ezért akar eljutni Pál Rómába is: Görögöknek és barbároknak, bölcseknek és tudatlanoknak is adósa vagyok... nektek is, akik Rómában vagytok, azzal, hogy hirdessem az evangéliumot (Róm 1, 14-15). Most tessék figyelni! Várja Isten tőle, ameddig ideje van rá Pálnak. Mért ne volna? Hát csak azért, mert Jézus bármely pillanatban eljöhet. Ezt írja Pál már legelső levelében a Szalonikiban éló keresztényeknek: Jézus igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat... amint felhangzik Isten harsonája maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik akkor még életben leszünk, akik e napig megmaradunk, s velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe... (1Tesz 4,15-17).
Újra kérdem: mi állította szembe vele honfitársait? Az, hogy szerintük Pál összezavarja a dolgokat. Mert szerintük van a választott nép - és az a zsidó. Mert az a választott nép, amelyik hordja magán a kiválasztottság pecsétjét - ez pedig a körülmetélés. Pál szerint pedig a körülmetélés semmire sem jó. Csak a keresztség a jó. Mire jó? Arra, hogy Isten elfogadjon bennünket. Hogyan fogad el? Hát úgy, hogy az Emberfia eljön az ég felhőiben, s magával ragadja az örök hazába azokat, de csak azokat, akik meg vannak keresztelve. S mi lesz a körülmetéltekkel, a zsidókkal, az Isten választott népével? Erősebben érezték az idegenszagot Pálon, mint bárki máson.
Pál halála után egypár év múlva elkezdődik Jeruzsálem ostroma. Titus 70-ben romhalmazzá tette a várost. Megszűnt az állami önállóság látszatintézménye a nagytanács is. Évek multával a jeruzsálemi főiskola tanárai a tengerparti Jabne városában újra taníthattak, s lassan-lassan ez vette át a - most már nagyjából Izrael területén kívülre kerülő - zsidóság vallási irányítását. 80 után, talán 92-ben ezek a főiskolai tanárok kiközösítik a maguk soraiból a Jézusban hívő zsidókat. Lehetetlenné teszik számukra, hogy ezután is eljárjanak a zsinagógába, ahol minden szombaton el kellene imádkozniok maguk ellen a kiközösítő-kiátkozó szöveget, s rámondani, hogy - Amen! Ezt az átokszöveget: A hitehagyottak számára ne maradjon remény! A pimasz bandát pusztítsd ki sietősen napjainkban? A názáretieket és egyéb eretnekeket pusztítsd el egy szempillantás alatt! Töröljék ki őket az élet könyvéből! Nevük ne legyen beírva az istennektetszők közé! Áldott légy ó Urunk, aki megalázod a pimaszokat!
Nem akarom Pálra tolni ezért a felelősséget. Felelősek érte a zsidó írástudók is. A keresztény egyház kétezer esztendős története tele van kiközösítéssel. A vallások eddigelé mind úgy gondolták, hogy így kell védeniök magukat. De azt meg kell kérdeznem magunktól, hogy közösített-e ki valakit Jézus? Kemény szavakat mondott a főpapok, írástudók és vének ellen. A királyok ellen is. Pétert is lesátánozta, a tanítványoknak is mondott nem egyszer olyat, amit azok nehezen viseltek, de úgy tetszik, hogy senkinek se mondta, hogy mars ki innen. Júdásnak sem. Fogadta a csókját is: Júdás, csókkal árulsz el engem? Úgy tetszik, hogy Jézus nem ismerte a maga közössége ügyeinek rendbetevésére ezt az eljárást: a kiközösítést, a kívül tágasabb - felszólítást. Ezért én azt gondolom, hogy a jézusi szövetségnek nemcsak nagy alakjai vannak, hanem helyes és helytelen eszköztára is van. S ha valaki arra vállalkozik, hogy ezt a jézusi szövetséget akarja szolgálni, tudomásul kell vennie, hogy tökéletes az egy kapura játszás. Folytatódik az erőnemalkalmazás, a másik orca odatartása, a kardnak a hüvelybedugása. Azzal folytatódik, hogy nincs kiközösítés sem. Ha megsértenek, sértődhetek, s elmehetek. De senkinek sem mondhatom, hogy kívül tágasabb. Csak azt mondhatom el, hogy mit nem tartok jézusinak.
A jézusi szövetség egy újabb nagy alakjával találkoztunk. Tudott meghalni Jézusért. S nem ő közösítette ki a zsidókat a keresztények közösségéből. Az ő útjából e két mozzanat beleillik a jézusi szövetségbe: meghalni is tudni Jézusért és senkinek sem mondani, hogy kívül tágasabb. Azt hiszem, hogy ez a Lélek mai üzenete számomra. Amen.

Bulányi György