A JÉZUSI SZÖVETSÉG NAGY ALAKJAI
(Bulányi György Babér utcai miséi)

Az oldal nyomtatása

II. A KERESZTELŐ

Hallod, hogy dübörgünk? - kérdezte a kisegér az elefántot, ahogyan mentek át a folyó felett, egy eléggé rozoga hídon. Mikor húsz éve belebonyolódtam a szövetség-témába, és előadtam róla a Bokor egyik négynapos, bentlakásos nyári lelkigyakorlatán, odajött hozzám a szünetben Molnár Gyuszi, s ezt mondta: Nem érzed a képtelenségét annak, amit beszélsz? Hogyan lehetne az ember szövetségese, társa az Istennek? Hát csak úgy - válaszolom most -, ahogy a kisegér társa a hídon-dübörgésben az elefántnak: együtt mennek át a hídon. Hát csak úgy, hogy az Isten sem tud egyedül - átmenni a hídon: azaz nem tud Isten Országát csinálni egymagában. A Teremtő csak a teremtményeivel összefogódzva tudja kiterjeszteni önmagát, a maga világának stílusát-törvényeit rámintázni a rajta kívüli világra, teremtményeire. Igazán szüksége van ránk, ha Isten Országává akarja formálni a teremtett világot? Igazán! Miért? Azért - s most meghatározás-félét próbálok adni Istenről - azért, mert Isten olyan, hogy szabadon szeret. Ezért aztán nem tudja ráírni az általa megteremtett világra: Itt terül el az Isten, itt terül el a szabadon szeretés birodalma. Nem tudja, mert a szabadon szeretés birodalmához szabadon szeretőkre - értsd: bűnözni is képes lényekre - van szükség. Akkor is szüksége van ránk, ha Istenhez viszonyítva olyanok vagyunk csak mint a kisegér az elefánt mellett.
Az új szövetség nagy alakjainak soráról beszélhetek nálatok a hónapok utolsó vasárnapjain. Mikor új szövetséget mondok a jézusi szövetség után következő időre gondolok. Köztudott, hogy Jézus az utolsó vacsorán erősítette meg a szövetségét tizenkét gyerekkel, fiatallal, tizenévessel, mert azok voltak hajlandók úgy-ahogy figyelni rá. Mi volt ez a szövetség? Nem ó és nem új, hanem örök, mert mindig tudtunk róla, amióta csak ember él a földön. Az ember megteremtésekor kötötte meg e szövetséget Isten velünk. Beleírta annak tartalmát a szívünkbe. Tudja az írástudatlan is. Nemegyszer sokkal jobban, mint az írástudó. Mit tudunk? Azt, hogy jónak kell lennünk. Azt, hogy nem illet meg minket semmi kiváltság. Azt, hogy életünk fenntartásához elég, és elégnek kell lennie az egy dénárnak. És azt is tudjuk, hogy tönkre megyünk, ha ezt nem értjük és nem akarjuk. S kivirulunk itt a földön, s oda át az örökkévalóságban, ha megértjük, s ha ez az értés határozza meg az életünk. Ahogy egy hónapja elmondtam.
S ebből az isteni szándékból és szövetségből lett az emberiség Jézus előtti történelme: Éva almába harapása, Káin botja zuhanása, Dávid parittyája Góliáth fején, a zelóták görbe, a légionáriusok egyenes kardja, a zsidók által foganatosított megkövezés, a pogány kivégzési mód: a keresztre feszítés illetőleg a keresztények oroszlánokkal birkóztatása a cirkuszokban. De ez az utóbbi már Jézus keresztre feszítése és feltámadása után következett be. A történelem új időszakában, melyben megkeresztelt és szent királyok hadseregei vágták az ellenséget, mint a nyerstököt. A Jézus utáni és Jézus szolgálatára fölszentelt pápák, püspökök, papok égették el az eretnekeket a máglyákon. Kiirtottunk Jézus nevében a 16. században hatvan millió amerikai indiánt, kiirtottunk 60 millió embert Sztálin nevében a Gulagon a moszkvai pátriárka leghalkabb tiltakozása nélkül, Feltaláltuk az atombombát, amellyel akár a levegőbe is röpíthetjük a földgolyót, s megszüntethetjük rajta az emberi élet feltételeit. Mindenesetre Hirosimában egy bombakioldó gomb megnyomásával kiirtottunk kétszázezer embert. Kitaláljuk rendre a legerősebb katonai szövetségeket, melyekben előkelő helyük van tábornoki rangban a tábori püspököknek, és gyilkolunk olyan hatékonysággal, amilyenről a Jézus előtti emberiség még nem is álmodhatott. S ha akad egy embercsoport, amely kijelenti, hogy eben a szervezett tömeggyilkosságban nem hajlandó részt venni, mert Jézus tanítványa, s mert a háború erkölcséhez képest a rablógyilkosok glaszékesztyűs úri emberek, akkor eretnekséget kiabálunk, s rámutatunk oltárra emelt hadvezéreinkre, keresztény királyainkra, a tömeggyilkolás Jézusban megdicsőített nagymestereire.
Mindebből látható, hogy nemcsak szövetségkötés van, hanem van a szövetségnek hatástörténete is. Meg vagyok győződve arról, hogyha komolyan akarjuk a jézusi szövetség érvényesülését a történelmi mában, akkor a legalapvetőbb feladat megnézni a Jézus óta eltelt kétezer esztendő gyümölcseit. Mit is mondott Jézus? Ezt: Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Milyen gyümölcsöt teremtünk? Lemetszi szőlővesszőnket az Atya? - kérdezem. Majd újrakezd valakikkel, akik használhatónak bizonyulnak majd, s értik a szavát? Így lesz? Nem tudom. Én, amíg élek, már ennél a vállalatnál maradok, s ebben az pédikáció-sorozatban azt nézném meg, - míg az égi és ninivei hatalmak engedik, hogy beszéljek s meg ne haljak -, hogy mit ér a welszi tartomány, azaz hogy mit ért az a kétezer esztendős sürgés-forgás, amit Jézussal az ajkunkon sürögtünk-forogtunk. Mondom, mint négy hete: Dologra hát, és hirdetem, hogy a plébános atya szívesen látja sekrestyében mise után azokat, akik meg akarják beszélni a hallottakat, én meg azt teszem hozzá, hogy leginkább azoknak a mondanivalójára vagyok kíváncsi, akik nem képesek igazat adni nekem. Azért azokéra, mert abból tanulhatok. Többet, mint azokéból, akik igazat adnak nekem.
Jézus halálát és feltámadását már nem érte meg, de ott volt Jézus indulásánál. Ki? Az unokabátyja, János, a bemerítő. Szuli Laci megkérdezte a sekrestyében a múltkori prédikáció után: Keresztelő Szent Jánost hova sorolom? Melyik szövetségbe? A régibe vagy az újba? Jó kérdés. Hova sorozta János önmagát? Nem én vagyok az Eljövendő. Az utánam jön. Annak a saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Én csak vízzel keresztelek. De ő tűzzel és Szentlélekkel. Kezében a szóró lapát. Elégeti a pelyvát olthatatlan tűzzel, s csak a tiszta búzát gyűjti csűrébe. És hova sorozta őt Jézus? Mért mentetek ki a pusztába? Nádszálat nézni, amelyet szél ingat? Embert látni, aki puha ruhába van öltözve? Prófétát látni? Bizony mondom nektek: Prófétánál is nagyobbat. Mondom nektek, hogy az asszonyok szülöttei között senki sem nagyobb Jánosnál, de az Isten országában a legkisebb is nagyobb nála. Értitek ezeket a befejező szavakat? Hogyan mondhatta ezt az utolsó állítást róla Jézus. Mindjárt válaszolok rá, de előbb el kell mondanom, hogy mindezek: milyen szövegkörnyezetben hangzanak el.
János a szép lány táncáért Machaira várának börtönében ül. Heródiásnak nincs nyugta, amíg Jánosnak feje a nyakán van. János úgy tudja, hogy nem szabad Heródiásnak - az uralkodó Heródes király asszonyának lennie. Nem okos a nők férfi-ügyeibe avatkozni. Ha csak közönséges földi halandók, akkor sem. Heródiás kimódolja, hogy ne legyen szabad valami más se. Mi? János fejének János nyakán maradnia. Csak idő kérdése, és eléri célját. Addig is börtön fenekén van János, akit meglátogathatnak a börtönben tanítványai. Nem Rákosi Mátyás szocialista börtönei, ahová csak a madár jutott be. A látogatás során tanítványaival kiüzen Jézusnak. Kiüzen ő, aki bemutatta Jézust Izraelnak, mint az Eljövendőt. Ezt üzeni és kérdezi: Te vagy-e az eljövendő vagy mást várjunk?
Hogyan üzenhette ezt János Jézusnak: Csak úgy, hogy ő azt az eljövendőt mutatta be a Jordán partján Izraelnak, aki tűzzel keresztel, akinek kezében van a szórólapát, aki szétválasztja a tiszta búzát s a pelyvát. S a pelyvát elégeti olthatatlan tűzben. És Jézus nem váltotta be János prófétai reményeit. Jézus nem választja el sem a konkolyt, sem a pelyvát a tiszta búzától. Jézusnak nincs szórólapátja. A szórólapát az urak, a Heródesek kezében marad. S Heródes az Isten tiszta búzáját, Jánost, akinél nincsen nagyobb az asszonyok szülöttei között, éppen most készül elégetni. A tiszta búzát a konkoly és a pelyva helyett. Csoda-e, ha János így következtet: Nem Jézus az eljövendő!
S ez az eljövendő, vagy nem eljövendő Jézus válaszol János kérdésére: Vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak, süketek hallanak, halottak támadnak fel, és az a szegényeknek hirdettetik az örömhír, és boldog, aki meg nem botránkozik bennem. Ezt üzeni szavaival Jézus: Nem tűzzel égetni jöttem én, nem szórólapáttal dolgozni jöttem én. Tűz és szórólapát már volt a történelemben elég. Istennek nincs is tüze és nincs szórólapátja sem, Istennek csak ölelő karjai vannak, mert az Isten szeret. Ő szereti a hálás gyermekét és a hálátlant, a gonosz gyermekét és a nem gonoszat. Szereti a házasságtörő lányait is és ír a porba, s ennek hatására a kövezni akaró fiai kezéből kiesnek az asszony kövezésére szánt kövek. Szereti tékozló gyermekeit, s a nem tékozlókat is. Tüze, lapátja, ökle, köve semmiképpen nincs neki, mert mindenkit szeret és csak szeret.
Rossz hittant tanult még János a szülőfalujában, a júdeai Beth-Kerem zsinagógájában. Tanult ott egy olyan Istenről, aki kiűzi őseinket a kertből, amelyet egyébként nekünk csinált, lángpallosú kherubokkal őrizteti az élet fáját, hogy ne ehessünk gyümölcséből a fának, amelyet számunkra ültetett, özönvízzel árasztja el a Földet, hogy Noé házanépét kivéve mindnyájan belefulladjunk a vízbe. Összezavarja beszédünket Bábelben, hogy ne értsük egymást. Odaígéri a Jordán vidéket Ábrahám ivadékának, s Józsuéval kiirtatja e föld őslakósságát, hogy a szóban forgó föld egyedül Izrael fiaié legyen. Ő viszi célba Dávid parittyáját, ő győz Dávid csatáiban, ő viszi hadi győzelemre az asszírokat, a babiloniakat, Nagy Sándort és a zsidó Makkabeusokat, ő élesíti a zelóták kardját, hogy azok lemészárolhassák a pogányokat, a gojokat. Rossz hittanra járt János. Jézus is ilyen hittanra járt, de ő kinőtte ezt a hittant: valamikor rájött arra, hogy ez a gyilkoló fenevad, ilyen Isten nincs. Valamikor rájött egy másik hittanra. Erre:

Az Úristen őriz engem, mert az ő zászlóját zengem,
Ő az áldás, Ő a béke, nem a harcok istensége.
Ő nem az a véres Isten: az a véres Isten nincsen.
Kard ha csörren, vér ha csobban, csak az ember vétkes abban.
Az Úristen őriz engem, mert az ő országát zengem.

Hogyan jöhetett rá erre, amikor nem ezt tanulta a hittan-órán? Úgy, hogy Jézus gondolkodott. Arról is, hogy milyen az Isten. Azt gondolta Jézus, hogy az Isten lehet Úr Isten, meg lehet Atya-Anya Isten. Az Isten lehet olyan, mint az urak, s az Isten lehet olyan, mint a szülők; olyan, mint az anyák és az apák. S megállapíthatta Jézus, hogy Izrael népének istenfogalmát - azt, amit a hittanórán tanítottak neki - az Úr-féle Isten határozza meg. A Úr-féle, aki odaüt, és halálosan, kárhozatra rendelően is odaüt. S azt gondolta, hogy ez az Isten nincs, ezt csak kitalálták. Kik? Biztosan urak, úr-félék. Helyette azt gondolta, hogy Isten csak olyan lehet, mint a szülő, mint apa és anya, akik képtelenek halálosan odaütni gyerekükre, akármekkora disznóságot is csináljon az a gyerek. S így születik meg benne az az Isten, aki mindenképpen jóságos. Akkor is jóságos, ha a gyerek hálás és jó, és akkor is, ha a gyerek hálátlan és gonosz. Isten, aki képtelen irgalmatlannak lenni, aki csak irgalmas tud lenni. Isten, aki felkeltei napját jókra és gonoszokra, esőt ág igazaknak és hamisaknak.
Így érthető, hogy miután Jézus elmondja a lehető legnagyobb dicséretet Jánosról - És ha el akarjátok fogadni: ő Illés, aki eljövendő volt. Akinek van füle a hallásra, hallja! - mondja ezt is: nem született még asszonytól nagyobb ember, mint Keresztelő János, de a mennyek országában még a legkisebb is nagyobb nála. Érthető. Mert minden jószándéka mellett sem volt képes lecserélni a tanult hittant arra, amit Jézus már tudott, hogy az a véres, az az úrféle Isten nincsen. Az a nagyobb, aki lecseréli.
A Keresztelőnek meg kell tanulnia, ám kivégzésére várva, hogy az Isten eljövendője, képviselője, fia, lánya, akárkije - csak gyógyítani tud. Vakot és sántát, süketet és leprást. Talán még halottat is tud támasztani Isten erejéből, mint Jézus Naimban, Jairus és Mária Magdolna otthonában. És tud még evangéliumot hirdetni. Tud egy másik hittant az embereknek tudomására hozni. Azt, hogy az Isten szeret. S ha akarjuk, hogy közünk legyen hozzá, semmi más nem kell, csak szeretnünk és tennünk, ami ebből következik.
Hogy jött rá erre Jézus? Lehetővé tette Istennek, hogy elmondja ezt neki. Hogyan: Elment 40 napra a pusztába. A Kísértő rá akarta venni őt, hogy legyen belőle - úr. Jézus visszautasította az uraságot. De ennek megmutatására egy másik prédikáció kellene. S egy napra most egy elég. Amen.

Bulányi György