Vissza az előző oldalra Főoldal

A JÉZUSI SZÖVETSÉG NAGY ALAKJAI
(Bulányi György Babér utcai miséi)

Az oldal nyomtatása

I. JÉZUS

Testvéreim! A hónap utolsó vasárnapjainak Babér utcai esti szentmiséire szól a meghívásom. E vasárnapokon az ÚJ SZÖVETSÉG NAGY ALAKJAI - a tárgy, amelyről szólnom kell. Fogjunk hozzá a feladathoz. Mindenekelőtt tisztázzunk ki egy különbséget. Más az új szövetség, mint az Újszövetség. Új szövetségen - két szóban leírva azt, amit mondok - a keresztény emberek azt a szövetséget értik, amelyet Jézus kötött meg Istennel az utolsó vacsorán. A vérében és értünk! Miértünk is, akik most erre a jézusi szövetségre emlékező testvéri - vagy inkább tanítványinak akart és mondandó - lakomán részt veszünk, vagy csak jelen vagyunk.
Különbözik ettől az új szövetségtől az egyetlen szóval és nagy kezdőbetűvel írt Újszövetség. Ez utóbbi köztudottan egy 27 írásból álló könyvgyűjteményt jelöl: a négy evangéliumot, a Cselekedeteket, az apostoli leveleket s a Jelenések könyvét. Ennek a gyűjteménynek utolsó darabja is elkészül a Jézus keresztre feszítését követő századik év végére, de csak a negyedik század második felére alakul ki, hogy az egyházi köztudat éppen ezt a 27 könyvet tekinti az Újszövetség kánoni könyveinek, megkülönböztetve őket az ókeresztény irodalom egyéb könyveitől és természetesen az Ószövetségnek nevezett könyvektől is. Ily módon van Újszövetségünk, és van Ószövetségünk. Az elsőbe tartozik 27 könyv, a másodikba kétannyi, de háromszoros terjedelemmel. Erről kell beszélnem? Nem. Hanem valami újról szemben az óval. Arról az újdonságról, amely ráköszöntött a világra annak folytán, hogy kétezer esztendővel ezelőtt, Jézus elmondta, amiket elmondott, s amik miatt a Jézus előtti, az ó szövetség főpapja méltónak találta őt a halálra. Elkezdeném a mondókám, s szeretném, ha a gyerekek is értenék.
Egyszer volt, hol nem volt, tán kétezer esztendeje is volt, hogy volt, és még a Földközi-tengeren is túlnan volt, hogy a Jordán nevű folyócska közelében élt egy legény. Volt neki rendes mestersége is: a fafeldolgozó iparban munkálkodott. De be volt sózva. Nyugtalankodott. Nem tetszett neki a világ úgy, ahogy volt. Úgy gondolta, hogy lehetne másképpen is, mint ahogyan van. Mi baja volt vele? Csak az, hogy a világ nem úgy ketyegett, mint amire megcsinálták. Az ketyegtette, aki nem teremtette. Egy betolakodó, egy sikeres betolakodó, aki hadat üzent magának az Istennek is. S ez a nagysikeres el tudta érni, hogy őt szeressük, őt szolgáljuk, s a kedvéért az Istent - meg egymást is! - meggyűlöljük, megvessük. A betolakodónak azt a nevet adta legényünk, hogy Mammon. Az arám nyelvből származó jövevényszó ez a jordánparti népek nyelvében, s hiteles mai fordítása: dollár, euró, svájci frank, forint, vagy közös szóval - csak pénz. Ez detronizálta a teremtő Istent.
Nyugtalanságában ez a legény felhagyott saját mesterségével, és belevaló tizenévesekből - kizárólag csak belőlük! - csapatot szervezett. A csapat kettesével elment északra, délre, nyugatra meg keletre, s hirdette mindenütt: Vége a Betolakodó Országának. Kívülre dobjuk Evilág Fejedelmét. Elves szük az Országot azok kezéből, akik a Mammonnak szolgálnak. Kezdődik az Isten Országa. Kezdődik az, amire Isten megteremtette a világot, meg az embert. Kezdődik az Adás országa. Indul az Osztozás világa. Mindenkinek egy dénár! Olyan transzparens-féléket csináltak szavaikból, mint korunkban némely mozgalmak, melyek ráírják a NATOnak szánt lepedőre: A gyilkosok gyilkosai is gyilkosok. Ilyesféléket tettek.
De aztán megelégelték nagy-nagy buzgalmukat. Kik? Hát a Mammon szerelmesei. Fővezérüket valami Kajafásnak hívták. Ez okos szóval meggyőzte az értelmiséget meg a jómódúakat, hogy jobb láb alól eltenni a legényt, mielőtt még nagyobb bajok történnek. Mi lett volna a nagyobb baj? Hát majd jönnek valakik, s Kajafásék elveszítik kiváltságos helyzetüket: azt, hogy nekik mindig sok dénár jut, amikor másoknak még egy fél se. A mesebeli legény értesült róla, hogy szorul a hurok a nyaka körül, s tudta, hogy a Kajafás-félék nem tréfálnak ám. De nem izgatta őt különösebben ez a tudás és értesülés. Csinált mindent tovább a maga módján. Ünnepet is. Az a nép, amelyhez tartozott - ő is, tizenévesei is -, tavaszon mindig megüli nemzeti-vallási ünnepét annak emlékére, hogy őseik ezer évvel korábban kiszabadultak az egyiptomi nagy bajból. Sült bárány volt az ünnepi lakoma. Saláta, kenyér és borocska is volt hozzá. E lakomán pedig elhangzott ajkán egy szó, amelyről korábban tizenéveseinek soha sem beszélt. A mesémnek ezzel vége van. Most tudós fejtegetések következnek majd erről a szóról.
A tudóskodás azzal indul, hogy nem mondom meg az elhangzott szót magyarul, csak negyedjére. Előbb héberül, görögül meg latinul mondom, hogy könnyebb legyen kitalálni. Héberül: berith, görögül diathéké, latinul testamentum, s ezek után ki ne tudná már, hogy magyarul a szövetség az a szó, mely legényünknek - aki a mesén kívül a Názáreti Jézus nevét viseli - az ünnepi lakomán elhagyta ajkát. Ebben a mondatban hangzik el: Ez az én vérem, a szövetség vére, amelyet mindenkiért kiontok. Egyetlenegyszer ejti ki száján Jézus e szót: szövetség. Itt, a vacsorán. Ezek után három teológiai szakkifejezést fogok elibétek terjeszteni: ószövetség, újszövetség, örök szövetség. Mind a háromban az Isten és az ember között létrejött szerződésről, van szó. Mi fán terem ez a szövetség? A szövetség a szerződések, az adok-veszek világába tartozik. Az egyik fél is megígér valamit a másiknak, a másik fél is megígér valamit az egyiknek. Abban a szövetségben, melyről beszélünk a szerződő felek: az Isten és az ember. Ha az ember megtartja, amit megígér, az Isten is teljesíti, amit ő ígér meg.
Kezdjük a régi, az ó szövetséggel. A zsidók nem is ismerik ezt a szót. A héber szentírásnak az a neve, hogy Tóra va nabim, azaz magyarul Törvény és tolmácsok (próféták). Az Istennel kötött szövetségüket nem réginek, ónak tartják, hanem öröknek. De ószövetségnek mondja Szent Pál azt a szövetséget, amelyet Isten a Sinai hegyen kötött Izrael népével, illetőleg annak képviselőjével, Mózessal. Mi volt a szerződés tárgya? Csak annyi, hogy Izrael vállalja a Tízparancsolat megtartását, Isten pedig ennek fejében vállalja, hogy Izraelnak adja Kánaán földjét. Ezt a szövetséget egyik szerződő fél sem tartotta meg. Ez a szövetség nem is teljesíthető. Ez a szövetség ellene mond saját magának. Izraelnek az volna a dolga, hogy megtartsa az V. parancsot is, mely így hangzik: Ne ölj! Istennek meg az a dolga, hogy Mózes imádsága és Nún fia, Józsue hadvezéri intézkedései ellenében segítse az amalekiták, a jebuzeusok, a hettiták, a kananeusok stb., stb. népeinek véres kiirtását. Népekét, akik Kánaán földjén éltek s legeltették állataikat Izrael odaérkezése előtt. Ennek az ószövetségnek - nincs meg van értelme. A zsidók a maguk háromezer esztendős történetük során szorgalmasan irtogatták azokat a gojokat (= nem zsidókat), akik körülvették őket, s hol a zsidóknak sikerült a gojokat beleverni a betonba, hol pedig a gojoknak a zsidókat. Ami pedig Isten szerepét illeti, arról a Zsoltár gyermekhangra, Babits szép verse megírta: Ő nem az a véres Isten: Az a véres Isten nincsen. Kard ha csörren, vér ha csobban, csak az ember vétkes abban.
Ennek ellenére az emberiség egész története erről az értelmetlenségről beszél. Mindenki gyilkol mindenkit. S mindenki feltételezi, hogy az Isten nyakig benne van e gyilkolósdiban. Mi, magyarok sem vagyunk kivételek. Közel kétszáz éve írta Kölcsey: Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, s Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. Ki ne tudná, hogy azért Istennek besegítettek Árpád kacagányos meg buzogányos hősei, az őseink is, de azért Kölcsey s a magyarok hite szerint Isten, azaz hogy Hadúr műve, hogy Szvatopluk meg Zalán kifutottak országukból, hogy helyet adjanak - adjanak? önszántukból? - nekünk. Az is ebbe a fejezetbe tartozik, hogy Szolimán az Isten büntető vesszeje, hogy Isten elfogadja Zrínyi véres halálát. S az is, ha a jámbor Szent Istvánt oltárra emeljük, aki unokabátyját felnégyeli, unokaöccsét pedig megvakítja, a besenyő vezért pedig, aki már nem rokona, lovával s feleségével együtt élve eltemeti, mert az ostoba Thonuz-oba/apa/ nem akart megkeresztelkedni. Az Istent ki kell hagyni a hadakozásnak nevezett tömeggyilkolásokból.
Hagyjuk el a régit, s menjünk át az új szövetségre! Ezt is Szent Pál találta ki. Jézus nem beszélt se régiről, se újról. Kik a szerződő felek ebben a szövetségben? Egyfelől Jézus és mi. Másfelől az az Isten, aki haragszik ránk, mindannyiunkra. Ugyan már miért? Ki ne tudná, hogy azért, mert Éva szakított az almából, s még Ádámnak is adott egy harapást belőle. De ránk miért haragszik ezért? Csak azért, mert Ádám-Éva a mi hatodik vagy tizenhatodik ezredik ősünk - a nagyapánk s anyánk. Nagyon logikus a harag, nemde? Különösen a Szeretet-Isten részéről logikus ez a szűnni nem akaró, eszméletlen harag - irántunk is? Az, hogy mindannyian a harag gyermekei vagyunk, ahogy meg van írva a Római levélben? És mi ennek az új szövetségnek a tartalma? Hát az, hogy Jézus ezt az évszázezredek óta dacosan haragvó öregurat kiengeszteli a maga halálával, hogy az Atyja ne haragudjon már.
Szegény Pál, nem nagyon tehet róla, hogy ezt a képtelenséget kitalálta, hiszen sohasem találkozott azzal a Jézussal, aki élt és tanított, csak azzal, akit ő magában elképzelt. Ha találkozott volna vele, Jézus megmagyarázhatta volna Pálnak, hogy azért kell meghalnia, mert főpap-írástudó-vén, hatalomgyakorló és király soha el nem viseli, hogy beszéljünk egy olyan Istenről, aki nem olyan, mint ezek az urak... Isten nem úr, hanem édesapánk, akit csak saját bűneinkért kell engesztelni. Hogyan? Ahogy a tékozló fiú. Hazamegy. Istenhez megy, hogy elsírja magát, és cserébe Isten a nyakába borul a tékozlónak: a lánynak meg a fiúnak.
És mi lenne e páli új szövetség tárgya? Csak annyi, hogyha ezt a "kapitális képtelenséget" - azt, hogy Jézus golgotai halála óta Isten már többé nem haragszik ránk - az ember elhiszi, s hitének jeleként-bizonyítékaként megkeresztelkedik, akkor már számára nincs isteni harag, akkor ő már meg van váltva, nem kell sülnie egy örökkévalóságon keresztül a Szeretetisten poklának tüzében, hanem mehet egyenes úton a tisztítótűzbe, s ha megtisztult, akkor onnan a mennyországba. De aki nem hiszi el ezt a megváltáselméletet, és nem keresztelkedik meg, az továbbra sincs megváltva, az mehet továbbra is a pokolba. Ha arra gondolok, hogy ezeket a meséket tanítják a legkülönbözőbb, az összes keresztény felekezetek hittanóráin és hittankönyveiben gyerekeinknek, méghozzá Jézusra és az ő egyházára hivatkozva, belesötétül a lelkem, s kiáltanom kell a fájdalomtól. - Mert irthatjuk ellenségeinket, oltárra is emelnek minket érte, fontos az, hogy megöntsük a bubát, s attól jók vagyunk Istennél. Csodálkozunk, hogy öt százalék se jár templomba?
De van egy jézusi szövetség is. Ez nem ó és nem új, hanem örök, mert mindig tudtunk róla, amióta csak ember él a földön. Az ember megteremtésekor kötötte meg e szövetséget Isten velünk. Beleírta annak tartalmát a szívünkbe. Tudja az írástudatlan is. Nemegyszer sokkal jobban, mint az írástudó. Mit tudunk? Azt, hogy jónak kell lennünk. Azt, hogy nem illet meg semmi kiváltság. Azt, hogy életünk fenntartásához elég az egy dénár. És azt is tudjuk, hogy tönkre megyünk, ha ezt nem értjük és nem akarjuk. S kivirulunk itt a földön, s oda át az örökkévalóságban, ha megértjük, s ha ez az értés határozza meg az életünk.
Ezt a szövetséget tanította a mesémbeli legény. S mondta, hogy beteljesedett az idő. Itt az ideje, hogy csináljuk. De kétezer esztendő multán egyelőre még nem csináljuk. Erről a kétezer esztendőről beszélnék nektek a következő hónapokban, ha még élek, s ha meghallgatjátok. Mert az én fiatal legényem a názáreti zsinagógában szétbontotta tekercset s erről beszélt... Miről is? Az Úr lelke van rajtam Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek. S amit olvasott, ahhoz hozzátette: Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok. Mert beteljesedhetik, ha egyszer kimondjuk!!!

Bulányi György

Vissza az előző oldalra Főoldal

Információ

E-mail: Web-Hang
Telefon/üzenetrögzítő: (1) 262 7177
Fax-matáv: (1) 431 7657
Fax-westel: 06-30-8077 451
Mobiltelefon: 06-30-202 5553